Idézet

"Hiszem, hogy az embernek mindennap

lehetősége nyílik rá,

hogy az élet minden területén eldönthesse,

melyik a legjobb lépés.”


Idézet Paulo Coelho Élet című művéből.

Amennyiben úgy gondolja, hogy barátai ismerősei számára is hasznos információkat tartalmaznak a fentiek kérem ide kattintva küldje el ezen oldal linkjét számukra.

Koltovári István

Ki is az a Szilveszter Tibor? Mondhatnám, hogy a biztosítási ügyintézőm, de ez nem lenne elég. Mondhatnám, hogy a pénzügyi tanácsadóm, de ez is kevés. Mondhatnám, hogy a barátom, de ez még nem lenne igaz. Az igazság, mint mindig valahol félúton van. Ismeretségünk 1994-től datálódik, amikor az első életbiztosításomat kötöttem nála. Azóta sok sikeres üzleten vagyunk túl, sokszor úgy is „üzleteltünk”, hogy valóságos kötés nem lett belőle. Soha nem akart becsapni, soha nem állított mást, csak ami a valóság. Ha figyelmetlen voltam és kihagytam a „kisbetűs részt”, Ő hívta fel a figyelmemet az elmaradt információra. Az összes, általam ismert tanácsadó közül az egyetlen, aki soha nem felejtkezett el a születésnapomról.

Remélem még hosszú éveken keresztül tarthatom Vele a kapcsolatot – akár üzletileg, akár barátilag!

Sok sikert kívánva, baráti üdvözlettel:

Koltovári István
Runner Expressz Futárszolgálat Kft.
1117 Budapest, Budafoki út 111-113.
Telefon: 06/1/20 50 100
Mobil: 06/20/931 1156
e-mail: koltovari.istvan@runnerkft.hu
weboldal: www.runnerkft.hu

Amennyiben úgy gondolja, hogy barátai ismerősei számára is hasznos információkat tartalmaznak a fentiek kérem ide kattintva küldje el ezen oldal linkjét számukra.

Ügyfelek véleményei